Ünnepélyes parkavatással, szórakoztató programokkal, futóversenyekkel és különböző sportaktivitásokkal szombat délelőtt hivatalosan is megnyitották Budapesten a Nemzeti Atlétikai Központ és Szabadidőparkot, amely augusztus 19. és 27. között a szabadtéri atlétikai világbajnokság helyszíne lesz. A megnyitón 15 ezren vettek részt.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa kiemelte: néhány évvel ezelőtt nehéz volt elképzelni, hogy
egy szennyezett ipari terület helyén Közép-Kelet-Európa legnagyobb és legmodernebb sportlétesítménye épül fel.
„A sportok királynője megkapta a koronáját” – jelentette ki az államtitkár, majd köszönetet mondott Ferencz Marcel tervezőnek, a kivitelező konzorciumnak és a megvalósításban részt vevő dolgozóknak. Emlékeztetett, az augusztusi világbajnokágra több mint 200 ország 2000 versenyzője nevezett, és 100 országból 100 ezer szurkoló érkezik majd. Arra biztatta a magyar embereket, hogy vegyék birtokba a 10,5 hektáros sportparkot és sportoljanak benne minél többet.
Nem „öltönyös átadót” akartak szervezni
Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy szándékosan nem hagyományos, „öltönyös átadót” akartak szervezni, hanem egész napos fesztivált a családok és az amatőr sportolók számára. Hozzátette: szombaton 100 méteren, valamint 2,3 és 4,5 kilométeres távon rendeztek futóversenyeket azon a Mondo borítású pályán, amelyen majd a világsztárok is versenyezni fognak. Akik részt vettek ezeken, 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyeket a világbajnokságra, amely a világ idei legnagyobb sporteseménye lesz, és Magyarország történetében sem volt még hasonló.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a 125 éves magyar atlétika méltó otthonra lelt a világ – számára – legszebb stadionjában, amely kifejezetten az atlétáknak készült. Az elnök bízik benne, hogy
minél több magyar versenyző tudja majd kvalifikálni magát a budapesti vb-re,
és abban is, hogy kitűnő atlétákat sikerül majd nevelni a Nemzeti Atlétikai Központban.
Minél több szurkolót várnak majd a helyszínre
A szervezők tájékoztatása szerint 15 ezren vettek részt a megnyitó programjain. Több mint ötezren neveztek a futóversenyekre, amelyek különböző távokon haladtak a szabadidőpark területén, a befutó pedig a stadion versenypályáján volt. Kétezren a különleges épületre is kíváncsiak voltak és szervezett bejárásokon ismerhették meg az új atlétikai létesítményt.